Szövegíró, blogger! Minden témában tőlem neked!

Zárjuk otthonainkat okos ajtózárral! Kiskorpád Somogy megye

Ma már szinte mindenből létezik okos, miért lenne éppen ez alól kivétel otthonunk ajtózárja? Amikor az emberek egyre több pénzt ölnek bele abba, hogy a lakásukat okos funkciókkal szereljék fél, fontos volna ezeket a dolgokat megvédeni is. Természetesen a választék óriási, és csak a pénztárcánk szab határt, még akkor is, ha ez egyfajta befektetésnek is tekinthető.
  Zárjuk otthonainkat okos ajtózárral!

Ma már szinte mindenből létezik okos, miért lenne éppen ez alól kivétel otthonunk ajtózárja? Amikor az emberek egyre több pénzt ölnek bele abba, hogy a lakásukat okos funkciókkal szereljék fél, fontos volna ezeket a dolgokat megvédeni is. Természetesen a választék óriási, és csak a pénztárcánk szab határt, még akkor is, ha ez egyfajta befektetésnek is tekinthető.

Ha okos otthont akarunk, célszerű lépésről-lépésre haladni. Először például korszervé tehetjük a világítást, ezután pedig jöhetnek a redőnyök, árnyékolók, és persze a háztartási berendezések. És ha már minden okos a házban, akkor kézenfekvőnek kellene, hogy legyen, hogy az ajtózárunk is tudjon mindent, amivel vigyázhat a jól felszerelt otthonunkra. Az okos ajtózár amellett, hogy biztonságot nyújt számunkra, kényelmet is ad.

Megszámoltuk valaha is, hogy hány kulcs lóg a kulcstartónkon? Hogy mekkora nehezéket cipelünk így nap mint nap magunkkal munkába, vagy akár szórakozni? A megoldás pedig kézenfekvő: a jövő zárja leveszi ezt a terhet a vállunkról – szó szerint. A rohamosan fejlődő technika ezt az iparágat sem kerülte el, ma már a lakásbiztonság területén is léteznek okos megoldások, amelyek használatával az óriási kulcscsomó a múlté. Léteznek elektronikus zárak, melyeket kóddal tudunk kinyitni, de van még ennél is modernebb megoldás, ez pedig az ujjlenyomat alapú okos zárszerkezet. Mi az előnye a többiekkel szemben? Egy kulcsot az ember könnyen elveszít, egy kódot ma már nem tart sokáig megszerezni, feltörni – de az ujjlenyomatunkból csak egy létezik, ráadásul mindig „magunknál hordjuk”. Ha valaki szeretne egy ilyen zárat, nem kell ajtót cserélnie, a meglévőbe is könnyedén be lehet építeni. Biztonságos, és végtelenül kényelmes megoldás.
Az egyik roppant népszerű okos zárbetét ma a piacon a TSE elektronikus zárbetét. Ennek egyik nagy előnye, hogy ahhoz, hogy beszereljük, és működésre bírjuk, nem kell szakembert sem hívnunk. Ezeknek az okos ajtózáraknak a felszereléséhez nem kell átalakítanunk az ajtónkat, nem kell fúrni-faragni, ha nem akarunk - de persze vehetünk rögtön biztonsági bejárati ajtót is.

A TSE elektronikus hengerzárbetét állítható, amely garantálja, hogy a lakásunk, cégünk, irodánk, nyaralónk ajtajára felszerelhető. Nem csak azért népszerűek a piacon ezek a zárak, mert könnyen felszerelhetők, hanem mert felhasználóbarátok, időjárás-állók, sőt, még esztétikus kinézettel is párosulnak, így gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy otthonunkat különböző kulcsok nélkül is tökéletesen biztonságban tudhassuk. Az, hogy azon aggódunk, hova is tettük a kulcsunkat, arról nem is beszélve, hogy gyakran félünk attól, hogy elhagyjuk, szinte a múlté. Amikor megjelenik lelki szemeink előtt az újabb zárcsere… ezt is elfelejthetjük. Az ujjlenyomatos zárak megkönnyítik a családtagok életét, még az idősek és a gyerekek is nagyon könnyen tudják kezelni. Egy strandolás szintén megnyugtató: amikor a parton hagyjuk a homlinkat, de tudjuk, hogy a törölköző alatt egy kulcscsomó is lapul, az aggodalommal tölti el az embert. Többé nem kell aggódnunk: az ujjlenyomatos zárakkal a legnagyobb biztonságban tudhatjuk otthonunkat, értékeinket, amelyeket nem tud kinyitni más, csak mi. Ha ajánlhatunk márkát, akkor az URG WÄCHTER elektronikus ajtózárakat a legjobbak közé soroljuk, mert kényelmet és biztonságot garantálnak, amellett, hogy rendkívül könnyen használhatók. Amennyiben biztonságban szeretné tudni otthonát, nyaralóját, ne késlekedjen: keressen minket, és mi felszereljük a jövő zárját már most!
 
 
 

<-- Vissza a Zárjuk otthonainkat okos ajtózárral! Kiskorpád Somogy megye blog oldalra!